Bükk hegység túra magazinok
Gyerekkorom óta ez volt a legtöbb alkalommal kirándultam már több helyekre. Magyarországon második legmagasabb és legkedveltebb hegye. Anyai nagyapám erdészként dolgozott ott, hosszú éveken át az erdészeti céget vezette (főnök, mint igazgató), ráadásul vadász is volt, de nem hivatásos, hanem csak mint hobbi, többféle állatokat már lelőtte és a lakásában található az emlékek a falán is. Majdnem minden nyári szünetben, sokszor szokott elvinni az erdőkbe az én unokatesóimmal együtt túrázni, illetve kirándulni. Rajta kívül az általános és a középiskolában osztálykirándulásokon vagy a táborokon is részt vettem már.
Ráadásul amikor még élt az Apukám és ez időalatt pár lánnyal is randiztam már az erdőkben is.